Magazin

„A cyber-biztonság legerősebb támogatója a szülő-gyermek bizalom” – interjú Villányi Gergővel
2019. dec. 20. - Gyermek- és ifjúságvédelem
Villányi Gergő pszichológiai tanácsadóval készített interjúnk első részében (link) a generációk közötti digitális szakadékról beszélgettünk, most pedig igyekszünk megoldásokat találni a valóságok közelítésére és arra, mit tehet egy szülő, ha meg szeretné óvni gyermekét érő digitális veszélyektől.
Milyen nem formális tanulási lehetőségeket látsz felnőtteknek és fiataloknak, amik teret nyithatnak a párbeszédnek?
Amikor a szülő-gyerek, tanár-diák vagy munkahelyen egy új kollega és egy évtizede ott dolgozó kollega közötti tanulási lehetőségről van szó, úgy gondolom, a legfontosabb jellemző a kíváncsiság. Ez az, ami megnyitja az ajtókat, hogy megoldásokat keressen a hibák felsorolása helyett vagy mellett. Ugyanígy, bepillantást adunk egymás életébe is – a gyerek lehet, hogy „buta” játékokról vagy influencerekről mesél otthon, de őt most ez foglalkoztatjaHa elutasítást tapasztal, akkor legközelebb már nem nyílik meg, hiszen semmi szüksége arra, hogy az ő világát hülyeségnek tartsák. Emellett egyre több foglalkozás, program foglalkozik a digitális világ témáival. Színházi darabok születnek belőle (Az influencer), mozifilm készül (FOMO), de például a Safer Internet, a Kék-Vonal vagy az InfoTárs Alapítvány is nagyon sok tudatosító, fejlesztő képzést, és tréninget tart a témában. Engem is egyre gyakrabban keresnek meg azzal, hogy a digitális tudatossággal, a digitális méregtelenítéssel kapcsolatban workshopot vagy előadást tartsak.
Hogyan tud egy szülő preventíven fellépni az internetes veszélyek, mint zaklatás, csalás, bántalmazás ellen?
A legfontosabb az, hogy növeli a tudatosságát és a tudását a témában. 1A prevenció legerősebb támogatója a bizalom, ez azonban jelenlétet, figyelmet és kíváncsiságot kíván. Olyan nincs, hogy a gyerek 12 éves korában hirtelen bízni kezd a szüleiben, ha addig nem volt meg ez a kapcsolat részeként. Lassan felépíthető, érzékeny híd ez, de mindenképpen fontos. Ha a gyerek bajba kerül, merjen szólni és ne a megtorlástól, büntetéstől féljen jobban. Ha gond van, legyen kit megkérdeznie, legyen kinek elmondania. Ha zaklatás, bántalmazás áldozata lett, akkor nagyon fontos, hogy a szövetségesei legyünk. Az elbagatellizálás (Csak kapcsold ki a telefont. Ne foglalkozz vele. Ez nem történt volna meg, ha te… stb.), a hárítás vagy a probléma lekicsinylése azt az üzenetet küldi az áldozatnak, hogy ő nem számít vagy rosszul működik. Vegyük nagyon komolyan, ha valaki bajban van, mert nem tudjuk, a kétségbeesés, az ijedtség vagy a fájdalom mire sarkallja őt.
Hogyan járhat jó példával az a szülő gyermek előtt, aki nem digitális bennszülött? Hogyan fejlesztheti egy szülő digitális készségeit?
Tanulással és tudatossággal. Emellett fontos, hogy példakép is legyen. A gyerekek, de főleg a serdülők nagyon hamar leszűrik, ha képmutatóan viselkedik a szülő. A szabályokban lehetnek kivételek és természetesen más vonatkozhat egy szülőre és egy gyerekre, de ettől még vannak pontok, amelyekben jó megegyezni. Manapság jó ötlet otthon vagy akár az osztályteremben digitális szerződést készíteni. Ez felsorolja, hogy az eszközhasználatnak, az online töltött időnek milyen szabályai vannak . Például este 8-9 óra után nincsen okoseszköz használat. Vagy étkezéseknél mindenki egy kis kosárba teszi a telefonját, lenémítva, a szoba egyik sarkába. Külön szabályok vonatkozhatnak a szünidőre vagy a hétvégékre, de kell, hogy legyenek keretek, mert a szabály és keret nélküli világban a gyerekek kapaszkodó híján elvesznek és az impulzuskezelésre, a következmények felmérésére alig képesek fiatalon, élmény orientált fejlődő személyiségük nem képes megvédeni őket a túlzásoktól.
Végezetül, miért ne féljünk ezektől mégis? Hogyan és miben fedezheti fel egy szülő a digitális eszközök és platformok jótékony hatását?
Legtöbbször a digitális világból a veszélyekkel, a félelmekkel és a negatív következményekkel találkozunk a tudatosító kampányok és programok során. Ezek mind igazak, de sokszor kimarad az a sok jó és hasznos dolog, ami könnyebbé vagy kényelmesebbé teheti az életünket. A kapcsolattartásban hatalmas segítség lehet egy közösségi oldal, ahogy az emlékek eltárolásában vagy megőrzésében is. Egy program megszervezésénél sok segítséget kaphatunk az online felületektől, vagy ha hirtelen valami nem úgy alakul, villámgyorsan elérhetjük egymást és megnyugtathatjuk a másikat, hogy jól vagyunk, ne aggódjon. Ha eltévedünk ott a világ térképe a zsebünkben, ha programot keresünk, ajándékot vagy hasznos dolgokat, ennivalót vásárolnánk, megint rengeteg opció közül választhatunk. De a tanulás, egy hobbi vagy a szórakozás tekintetében is szinte végtelen lehetőségek állnak előttünk. Rengeteg módon képes a segítségünkre lenni a digitális világ, a lényeg azonban az, hogy mindezt egyensúlyba tudjuk hozni az offline térrel. Mindkét világban egymásra vagyunk utalva és együtt lakjuk be ezeket a tereket, úgyhogy nagyon fontos miként bánunk egymással. Szakemberként úgy gondolom, a kíváncsiság, az egyensúlyra törekvés és a tapasztalatok megosztása az, ami előre visz minket és értékes, szerethető környezetet teremt mindannyiunk számára.
Fotó. Juhász Eszter