Mesejátékok óvodás korban otthon - 40 nap alatt a Blum körül című online program indult Alapítványunk támogatásával.

2020. máj. 5. - Gyermek- és ifjúságvédelem

A jelenlegi rendkívüli helyzetre való tekintettel indította el a Blum program Alapítványunk támogatásával a 40 nap alatt a Blum körül - Mese és művészetek óvodásoknak című online kezdeményezést, ami során a következő két hónapban közösségi mesélésben és mese-feldolgozásban vehetünk részt.

A Blum egy olyan összművészeti óvodai program, amellyel már gyermekkorban elősegíthető, hogy csökkentsük az időskori mentális betegségek kialakulásának esélyét. A kezdeményezés 2003 óta nyújt támogatást a testi-lelki-szellemi egészség fontosságának szem előtt tartásával az óvodás korú gyermekek és családjaik, valamint az óvodás korosztállyal foglalkozó szakemberek számára.

A program célja, hogy a gyermekek már óvodás korban megfelelő környezetben fejlődhessenek, ami által kiegyensúlyozott és lelkileg is egészséges felnőtté váljanak. A programban alkalmazott módszereknek a lényege, hogy a gyermekekkel együtt a szülők és a pedagógusok is fejlődjenek, kibontakozhassanak.

„Hiszen akkor tud igazán egészségesen fejlődni egy kisgyerek, ha a különböző közegekben, amelyekben él, megközelítőleg hasonlóan gondolkodnak a testi és szellemi jólétéről. Érvényes ez a hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű, vagy éppen a kiemelkedő képességű gyermekekre is” - vallják a programot fejlesztő szakemberek.

40 nap alatt a Blum körül

A következő két hónap folyamán lehetőségünk van részt venni egy 40 napos virtuális közösségi mesélésben. A jelenlegi krízishelyzetre reagáló és közösség építésre fókuszáló mese megoldásokat nyújthat és segíthet a félelem és a szorongás oldásában.

A kezdeményezés 2020. április 16-án indult el a Blum program Facebook oldalán, ahol közös meseszövésekhez és online szülői fórumokhoz is csatlakozhatunk.

A virtuális program szakértői között szerepel Boldizsár Ildikó meseterapeuta, mesekutató, akinek az elmúlt 35 évben 53 könyve jelent meg mesékről és meseterápiáról. A mesékkel való feladatokban azt tartja a legjobbnak, hogy hamar közösséget teremt azok között, akik beszélik a mesék nyelvét. 

A program indulásakor Kovácsné Kelemen Anikó pszichológus mutatta be Boldizsár Ildikó mesekutató védnöksége alatt álló nyitott végű mesét, aminek folytatásának alakításában mi is részt vehetünk gyermekünkkel. A felolvasás után a felkínált lehetőségek közötti választással szőhetjük tovább a mese szálait. A közösségi mesélést hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön követhetjük nyomon.

Szerdánként online szülői fórumokon vehetünk részt, ahol a projektet kísérő szakértők, Boldizsár Ildikó és Kovácsné Kelemen Anikó óvodáskorú gyermekeket érintő fontos témakörökben nyújtanak segítséget. Az interaktív fórum során szót ejtenek a mesék szerepéről, és annak hatásáról a gyermek fejlődésében, valamint arról, hogy mekkora frusztrációtűrése lehet a gyermekeknek a karantén idején. Továbbá válaszolnak a kommentek formájában érkező mesefeldolgozás, óvodapszichológia és a projektszemléletű összművészeti óvodapedagógia témaköröket érintő kérdésekre.

Patonay Anita drámapedagógus meséken keresztül szeret gondolkodni. „A mesével elindul egy olyan folyamat, amikor a történésekkel párhuzamosan világokat teremthetek a velem játszók számára. Közösen alkotunk, hozunk létre a művészeteken keresztül valami számunkra újat, közelebb kerülve magunkhoz, társainkhoz és a körülöttünk lévő világhoz.”

Kedden és pénteken az előző napi meserészlet feldolgozására és a mese mélyülésének érdekében Patonay Anita drámapedagógus Blum módszertanú játékos feladatokat kínál a családoknak, amelyek ötleteket adhatnak arra is, hogy milyen technikákkal köthetjük le önállóan gyermekeinket a karantén ideje alatt.

 

A Blum program további részleteiről itt olvashatsz.

Különböző otthoni program ötletekért látogass el a Gyerek Sziget oldalára.