Szemtanúk- Hogyan magyarázzak el egy óvodásnak egy közúti balesetet?

2020. dec. 11. - Közlekedésbiztonság

Az élet váratlan fordulatai a legerősebb felnőtteket is megrémisztheti, elgondolkodtathatja. Nincs ez másként a kisgyermekeknél sem. Kevés váratlanabb és tragikusabb dolog történhet pedig egy közúti balesetnél, hiszen egy mindennapi eszközről beszélünk, ami lehetőséget biztosít számunkra, hogy átszeljünk távolságokat, ami a munkahelyre, óvodába, vásárolni és ügyeket intézni, vagy éppen családunk, barátaink közelségébe repít minket, mégis egy pillanat alatt megtörténhet benne a baj.

Közúti balesetekkel nem csupán személyes élmény által találkozhatunk: láthatunk híradóban, és igen, az úton is, testközelből. Cikkünkben abban szeretnénk tanácsot adni, hogy segíthetjük gyermekünket feldolgozni, ha közúti balesetet lát.

Óvatosság

A legegyszerűbb, megnyugtató mondat, ami talán minden szülő szájából ösztönösen hangzana, a „De ne aggódj, veled ez sosem fog megtörténni”. Ez számunkra is remek mantra, hiszen elhiteti velünk, hogy a világban látott szörnyű dolgok a mi életünkre nem vonatkoznak. Ez azonban hamis megnyugtatás, és bármennyire kicsi is a gyermekünk, sem őt, sem magunkat nem szabad ezzel hitegetnünk.

Fontos azonban tudatni vele, hogy óvatosnak kell lennie, hogy a közlekedés, és annak eszközei nem játékok, és hogy magára is, és környezetére is vigyáznia kell. Ebben mi is jó példával kell, hogy elöl járjunk. Fontos beszélgetnünk vele a közúti szabályokról az ő szintjén, és arról, miért kell mellé mindig egy felnőtt, ha közlekedik, és miért kell erre a felnőttre hallgatnia, valamint miért kell mindig becsatolni a biztonsági övet. Tudatosítani benne, hogy amikor a szülő a volánnál ül, akkor neki az a dolga, arra kell figyelnie és neki kell vigyáznia mindenkire, aki a járműben ül. Ez igaz a másik autóban ülő emberre is, ugyanakkor mindenki követhet el hibákat.

Gyermekünk jelzései

Az óvodáskorú gyermekek a számukra jelentős eseményeket gyakran rajz vagy szerepjáték formájában élik újra. Ez számukra a feldolgozási folyamat része, ezen tevékenységek közben nyitottabbak a beszélgetésre is. Nekünk fontos visszajelzés lehet az, hogy mennyire rendszeresen merül fel ez a téma, milyen hangulatban játszanak, milyen színeket használnak, egyáltalán, hogy értelmezik az eseményeket.

Mivel a gyermek szembesülhet az elmúlással, a bizonytalansággal, előfordulhat, hogy ez a szülővel való kapcsolatában is visszaköszön, nem akarja őket szem elől téveszteni. Ha pedig mégis ez történik hatalmas érzelmi kitörései vannak. Ez a kötődés jelenhet meg az alvási szokásaiban is, nehezen tud elaludni, nem akar eltávolodni a szülőktől alvás közben sem, hiszen félti őket. Bár ezek az aggodalmak valahol érthetőek, ebben az időszakban kialakulnak olyan félelmek is -például a sötétségtől-, amiknek látszólag semmi köze a balesethez. Ezeket is a helyén kell kezelni, beszélgetni róluk.

Az is előfordulhat, hogy gyermekünk egyáltalán nem szeretne az eseményekről beszélni. Ilyenkor nem kell erőltetni, csak biztosítani róla, hogy itt vagyunk, ha meggondolná magát, ugyanakkor nem várjuk ezt el. Mint annyiszor, itt is a szülő a példa: mi is megoszthatjuk vele, hogy érintett minket a látvány, vagy milyen gondolataink voltak ezzel kapcsolatban. Természetesen nem kell megrémiszteni, de érdemes megmutatni neki, hogyan néztünk szembe az élményekkel, és amit érez, az normális, és ugyanúgy leküzdhető.

Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy visszafejlődést érzékelünk a gyermeknek már rutinfeladatnak számító cselekvésekben, legyen szó a beszédről vagy mozgáskoordinációról. Erre jó példa, amikor visszatérnek a „bababeszédhez” egyfajta önnyugtatásként. Később általában visszatérnek eddigi fejlődési ütemükhöz, de rövid ideig még elfogadhatóak ezek a tünetek.

Mikor érdemes segítséget kérnünk?

Ha a fent említett jelzéseket tapasztaljuk gyermekünkön, még nem feltétlenül kell aggódni. Azonban akkor, ha ezek a tünetek egy hónapnál tovább fennállnak, ha folyamatos súlyosbodást észlelünk, érdemes szakember fordulni. Abban az esetben, ha a gyermek alapvető személyiségjegyei megváltoznak, agresszívabb, vagy pont ellenkezően jóval visszahúzódóbb, félénkebb lesz, esetleg problémákat okoz az óvodában (nem barátkozik, verekszik), érdemes előbb az óvodapedagógusok véleményét kikérni.

Mit tehet még a szülő?

Belinda Dow, a queenslandi egyetem (Ausztrália) kutatója szerint a szülő hozzáállása önmagában sokat segít, és iránymutatást ad a gyermeknek. Ennek fényében ha mi láthatóan aggódunk, és a gyermek jelzései nélkül is rendszeresen felhozzuk a történteket, pont célunk ellenkezőjét érhetjük el: aggodalmat kelthetünk a gyermekben.

Ne féltsük túl, az eddig érvényes határok és szabályok maradjanak továbbra is érvényben. Ha látjuk, hogy nehezen kezeli a történteket, különös figyelmet szentelünk gyermekünknek: ugyanakkor fontos, hogy megmaradjanak az elvárásaink, és ne toleráljuk a dühkitöréseket, egyéb, figyelemfelhívó viselkedést pusztán azért, mert a baleset látványát feltételezzük a háttérben. Tartsuk meg a napirendünket, szokásainkat, hiszen ezek mind segítenek a gyermeknek a jelenre, jövőre koncentrálni rossz emlék helyett.

Szerencsére a gyermekeknek csupán kis százalékánál alakul ki hosszútávú hatás egy közúti baleset láttára. Jobb azonban biztosra menni, és figyelni gyermekünk jelzéseit.