Magazin

Beszámoló az idei második Mosolyvadász táborról
2021. szept. 3. - Gyermek- és ifjúságvédelem
Idén augusztus 6 és 9 között, immár második alkalommal került megrendezésre az és a Generali a Biztonságért Alapítvány Mosolyvadász tábora. Ez az alkalom azért volt különleges, mert a táborvezetők négy különböző gyermekotthonból – Sárbogárdról, Pécsről, Sopronból és Bicskéről – is fogadtak gyerekeket. Annak ellénére, hogy ilyesféle vegyes társaságra a táborok történetében még nem volt példa, a csapat remekül összeszokott a negyedik nap végére, és mind a trénerek, mind pedig a résztvevők életre szóló élményekkel és újonnan szövődött barátságokkal térhettek haza.
Az Élményakadémia és a Generali a Biztonságért közös szervezésében született Mosolyvadász tábor idén második alkalommal, Gánton került megszervezésre. Az idei program célja a többi táborhoz hasonlóan az volt, hogy a gyermekotthonokban élő fiatalok megtapasztalhassák a kapcsolódás élményét egymással és a felnőttekkel egyaránt; a biztonságos, elfogadó légkört; a szabad választás élményét; a megerősítő visszajelzések erejét; az egészséges párkapcsolatra vonatkozó konstruktív irányokat; valamint az új, saját erőforrások felfedezésének élményét.
Az idei csoport a szokottnál jóval vegyesebb volt, hisz nem egy jól összeszokott társaság érkezett, hanem egyszerre Sárbogárdról, Pécsről, Bicskéről és Sopronból is fogadtak gyerekeket a szervezők. Ennek ellenére számos közös élménnyel gazdagodtak, és számottevő nézeteltérés sem volt tapasztalható a négynapos esemény során. Sokkal inkább a nyitottság, a pozitív hozzáállás és az előítéletek leomlása volt a jellemző. A tábor egyik résztvevője például így fogalmazott: “Jólesett félretenni az előítéleteimet, mert akikről először azt hittem, hogy idióták, kiderült, hogy nagyon jó fejek. Mennyit nevettünk együtt…! Átvinném a mi otthonunkba simán.”
A foglalkozások során a táborvezetők azt igyekezték feltárni, hogy mik a gyerekek számára azok a legfontosabb értékek, amik befolyásolják őket a döntéshozatalban, és ezek az értékek milyen irányba tereli őket a jövőben. A trénerek megfigyelték azt is, hogy a fiatalokat befolyásolják a magukkal hozott szerepek, hogy vannak inkább hangadók és vannak, akik inkább csendesebb megfigyelői a történéseknek és ez egyfajta hierarchiát alakíthat ki a csoportban.
A foglalkozások során a tábor vezetői igyekeztek megbontani a hierarchiát, és mindenkinek egyelő teret adni. Mindenkinek volt esélye megmutatni, hogy ő is értékes és fontos tagja a közösségnek.
A trénerek elárulták azt is, hogy az egy-egy intézményből érkező gyerekek inkább kiálltak saját közösségükért, a foglalkozások során pedig ezekkel a kapcsolati minőségekkel is dolgoztak, hisz ezeken keresztül hitelesen lehetett átadni a mély kapcsolódás tapasztalatát.
Ezen felül a foglalkozásokon az is kiderült, hogy a gyerekek életében a férfi-női szerepek és párkapcsolatok is nagy szerepet kapnak. Mivel otthonról gyakran nem a legpozitívabb példákat látták a párkapcsolati működésre, a táborban arra is, igyekeztek hangsúlyt fektetni, hogy a fiatalokkal új nézőpontokat, magatartásformákat ismertessenek meg, és szabadon beszélhettek az érzelmeikről.
A programnak továbbá fontos eleme volt, hogy a fiatalok visszajelzést kapjanak a viselkedésükre, és legyen terük az önreflexióra. A gyerekek ismerkedését ping-pongozással, közös túrákkal, sétával és focival igyekeztük segíteni, ennek köszönhetően sok új barátság szövődött köztük. Többen bevonódtak olyan játékokba is, ahol egymásban kellett megbízniuk, ezen felül pedig sokan írtak egymásról pozitív visszajelzést, és érdeklődtek arról, hogy mások mit gondolnak róluk.
A fiatalok a felelősségvállalás különböző aspektusait egy közös, önálló főzés alkalmával gyakorolhatták. Ők döntötték el, hogy mit fognak főzni, és felelősséget vállaltak az összetevők összeírásáért, a tűzrakásért, a főzésért és a takarításért is.
Összességében elmondható, hogy a tábor elérte a célját. Mind a trénerek, mind pedig a résztvevők részéről pozitív visszajelzések érkeztek. A gyerekek reflexiói alapján jó kapcsolódásokban, megerősítő visszajelzésekben gazdag, szabad választás engedő, biztonságot, elfogadást sugárzó légkörben zajló táboruk volt. A “kedvességek falán” kizárólag megerősítő visszajelzéseket adtak egymásnak. Születtek új kapcsolatok, barátságok, ki-ki kipróbálhatta mibe szeretné bele ereszteni magát és mibe nem.
A szervezők szintén megerősítették, hogy olyan tábort kaptak a gyerekek, amiben megélhették saját magukat, jó volt őket kívülről figyelni, A nevelők az egymással folytatott beszélgetéseket is hasznosnak és feltöltőnek mondták. Tapasztalatokat cseréltek. Arra is kitértek, hogy nekik jó volt látni, hogy milyenek a más otthonokban élő gyerekek, mik a különbségek és hasonlóságok.