Szilágyi Áron: „Remélem, hogy Párizs lesz a kedvenc olimpiám”

2024. júl. 4. - Egészségmegőrzés

Vajon miről beszélget 2 olimpikon 1 autóban? Azt biztosan tudjuk, hogy Szilágyi Áron kardvívó és Horváth Gergely gerelyhajító például versenyélményekről, motivációról, utazásról, valamint a sportkarrier és a civil élet találkozásáról. Tarts velük!

 

Szilágyi Áron háromszoros olimpiai és világbajnok kardvívó, édesapa, példakép, élő legenda. Horváth Gergely hétszeres gerelyhajító magyar bajnok, a gerelyhajítás és a téli bob olimpikonja, férj, családapa, edző, a Generali Biztosító Zrt. pénzügyi területért felelős vezérigazgató-helyettese. Áron és Gergely összeült egy kis beszélgetésre, amelynek során könnyedebb és komolyabb topikok egyaránt terítékre kerültek. 

 

Egyéni vagy csapatarany? Gerelyhajítás vagy téli bob? Spontán vagy előre tervezett utazás? Reggeli vagy délutáni edzés? London, Rio, Tokió vagy Párizs Áron kedvenc olimpiája? A beszélgetést ilyen és ehhez hasonló „bemelegítő” villámkérdésekkel kezdték – és talán nem meglepő: Szilágyi Áron nagyon reméli, hogy az örkarikás játékok közül Párizs lesz a kedvence.

A könnyed kérdezz-felelek után mélyebben is belemerültek olyan témákba, mint például a világversenyek előtti hetek megélése, a motiváció megtalálása, valamit a sportkarrier és a civil élet találkozása. 

Hogyan készül Áron a párizsi olimpiára?

– Alapvetően ugyanúgy készülök, mint az eddigiekre – válaszolja Áron Gergely kérdésére. – Minél közelebb kerülsz egy fontos versenyhez, annál inkább koncentrálsz, beszűkül a tudatod, és már csak a verseny körül járnak a gondolataid. Én is így vagyok ezzel. Próbálom előhívni az emlékeket, az élményeket az előző olimpiákról, világversenyekről, és ezeket beépíteni. Izgulok és várom!

Elvárás mint motiváció

Azzal kapcsolatban, hogy mennyire nyomasztják az elvárások, kardvívó bajnokunk elárulja: már a londoni ötkarikás játékok óta érzi, hogy mind a szurkolók, mind az ellenfelek nagyobb figyelemmel fordulnak felé – de ezt nem gondolja negatív tényezőnek.

– Tudom, hogy sokan elvárják tőlem a győzelmet, arról kérdeznek, hogy vajon újra a dobogó legfelső fokára láthatnak-e majd. Tapasztalom az ellenfelek részéről is, hogy engem azért már alaposan elemeznek, ismerik a mozdulataimat, a vívásomat, készülnek ellenem, analizálnak. De mindezt át lehet fordítani! Nem kell, hogy szorongást váltson ki belőled, pont ellenkezőleg, ez egy nagyon erős motiváció, legalábbis én így élem meg. 

Álmok, célok – és a hozzájuk vezető út

És ha már motiváció: vajon Horváth Gergelyt mi vitte előre a sportkarrierjében és később a civil szakmájában?

– Ha a motivációt általánosságban nézem, akkor számomra azt jelenti, hogy az ember kitűz maga elé egy célt, amit szeretne elérni. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy a legfontosabbnak azt tartom: mindenkinek legyen álma! – hangsúlyozza Horváth Gergely. – Nekem is volt valamikor egy álmom, még egész fiatal versenyzőként. Akkor azt mondtam magamnak, hogy addig csinálom, amíg megy, amíg látom, hogy van értelme, amíg felfelé tudok haladni az „eredményességi létrán”. És aztán nagyon nagyon hamar megfogalmaztam, hogy az álmom az olimpia. Borzalmasan messze voltam tőle, semmilyen szinten nem volt indokolt ez az álom... De aztán lett belőle egy cél. És amikor cél vált belőle, azt már le lehetett bontani és szépen haladni felé. 

Az alázat a legfontosabb

Gergely azt meséli, hogy a civil pályafutásában is egy hasonló folyamat zajlott le. Egyszer valaki megemlített neki, hogy megvan benne a lehetőség arra, hogy felsővezető legyen. Ezt hallva azon kezdett el morfondírozni, hogy őt bizony nem az foglalkoztatja, hogy mi lesz a névjegykártyájára írva, sokkal maga a feladat. 

– Felsővezetőként sokféle dologgal foglalkozhatsz, relatív nagy a felelősséged, és azt éreztem, hogy ez engem érdekel, és szeretnék benne kiteljesedni. Amikor a sportkarrieremnek vége szakadt, akkor a szakmai előrehaladást tűztem ki célként magam elé. Ettől kezdve pedig nagyon hasonló érzésem volt, mint korábban a sportcélom kitűzésekor. Szóval csak mentem, és tettem a dolgom a kellő alázattal – mert szerintem az alázat a legfontosabb.