Ezen a nyáron is segítjük a strandolókat! - Balatoni Elsősegély Szolgálat

2020. júl. 2. - Egészségmegőrzés

Ezen a nyáron is a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozata, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt fiatal elsősegélynyújtói óvják a strandolók biztonságát Alapítványunk támogatásával. Mától 19 balatoni strandon 320 önkéntes teljesít szolgálatot a szezonban. Munkájukat, illetve azt, hogy jövőre még több helyszínen lehessenek jelen, a Netpincér alkalmazásában lehet támogatni.

 

A programban több mint 320 fiatal önkéntes vesz részt, akik a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el 12 Balaton-parti település 19 strandján, július 1-től augusztus 23-ig, minden nap 10 és 18 óra között. Tavaly közel 3 000 esetben segítettek a nyaralóknak.

Önkénteseink második éve nem csak ellátják a sérüléseket, hanem a Generali a Biztonságért Alapítvány közreműködésével a civil lakosság számára elsősegélynyújtás ismereti bemutatókat tart a Balaton a partján a nyári balesetek megelőzése érdekében. Tavaly a roadshow során közel 3500 nyaralónak tanították meg önkénteseink az újraélesztést és a legfontosabb ellátási ismereteket.  

A szolgálat 2007-es indulása óta több, mint 40 000 esetben nyújtottak szakszerű segítséget a vöröskeresztes önkéntesek, ebből 7-szer életmentést hajtottak végre. A fiatalok elhivatottsága vitathatatlan, a legnehezebb napjukon összesen 111 sérülést láttak el.  A szolgáltatásunk nem váltja ki a törvény által kötelezően előírt oxiológus szakember alkalmazását, hanem velük együttműködésben hatékonyabbá és eredményesebbé tette a biztonságos ellátást, a sérülések kezelését. Azokon a fürdésre kijelölt helyeken, ahol nem kötelező a szakemberek alkalmazása, hiányt pótol a szolgáltatás, hiszen itt az előforduló sérülések kezelése, ellátása esetleges vagy teljesen megoldatlan. 

A strandon számos apróbb és nagyobb baleset érhet minket. Ezek közül a legyakoribbak a kagyló okozta vágások, kisebb horzsolások, rovarcsípések vagy a különböző sportsérülések, rosszullétek tartoznak. A programban résztvevő önkéntes fiatalok Balaton-körüli strand elsősegély road show valósítanak meg, strandonként  1-1 óra laikus elsősegélynyújtást oktatnak a strandolóknak, strand-kisokos kiadvánnyal kiegészítve.