Magazin
Okos Zebra program – „Közös célunk a közlekedésbiztonság javítása”
2024. ápr. 18. - Közlekedésbiztonság
Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát, ebből több mint 60 megvalósulásához az Okos Zebra pályázattal alapítványunk is hozzájárult.
A Generali a Biztonságért Alapítvány számára kiemelten fontos a közlekedésbiztonság támogatása, ezért is indítottuk el 2018-ban Okos Zebra programunkat. A Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross® Okos Zebra pályázatunk célja, hogy felhívja a figyelmet a közlekedésbiztonság jelentőségére, valamint támogassa a gyalogosbiztonságot az innovatív gyalogosvédelmi rendszer segítségével.
Hogyan működik a SafeCross okoszebra rendszere?
A SafeCross okoszebra egy mozgásirány-érzékelő szenzorokkal, az út két szélén elhelyezett érzékelőkkel és útburkolatba helyezett aktív LED prizmákkal ellátott rendszer, amelynek segítségével biztonságosabbá válnak a jelzőlámpa nélküli gyalogátkelőhelyek.
A rendszer a precíz érzékelőivel már azelőtt észleli a gyalogos mozgását és működésbe hozza az útburkolatba telepített nagy fényerejű LED prizmákat, még mielőtt az illető a kijelölt gyalogátkelőhelyre lépne. A prizmák villogó jelzéssel hívják fel a sofőrök figyelmét a balesetveszélyes helyzetekre, és segítik elkerülni azokat.
Mindemellett a SafeCross okoszebra az úttest két oldalán elhelyezett kiemelt világítást is magába foglalja: ennek köszönhetően sötétedés után jobban láthatóvá válik a gyalogátkelőhely és környezete.
A megállási hajlandóság nagyságrendekkel nő
Sokan nem tudják, de az autóvezető látótere a sebesség növekedésével egyre szűkül: a sofőr még 50 km/órás sebességnél is a gyalogátkelő teljes szélességének csak 60%-át, a középső részét látja élesen.
Az okoszebrák esetében a vezető látóterének fókuszában felvillanó LED-fények hívják fel a figyelmet a perifériás látómezőből lelépő gyalogosra. Statisztikák szerint az autóvezetők megállási hajlandósága nagyságrendekkel – mérések szerint 55%-ról 76%-ra – növekszik azoknál a gyalogátkelőhelyeknél, ahol már üzemelnek ilyen közlekedésbiztonsági rendszerek.
Együtt egy fontos küldetésben
2024. április 13-án, Debrecenben adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát – ebből több mint 60 alapítványunk Okos Zebra programjának keretében jöhetett létre.
– Büszke vagyok rá, hogy a Pearl Enterprises Kft.-vel már 2018 óta együttműködünk a SafeCross okoszebra rendszer elterjesztésében – mondta el Kalmár László, a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagja. – Közös célunk a közlekedésbiztonság javítása, a gyalogosok védelme, hiszen sajnos évente közel 1000 gyalogosgázolás történik zebrákon. Az együttműködésünk során a Generali a Biztonságért Alapítvány több mint 100 millió forint értékben támogatta az okoszebrák kiépítését szerte az országban.
Az innovatív okoszebra rendszer hozzájárul ahhoz, hogy ezeken a helyszíneken csökkenjen a balesetek száma.
– A mérések azt mutatják, hogy akár 20 százalékkal is nőhet az autósok megállási hajlandósága a gyalogátkelőhelyek közelében, ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható adat a balesetek megelőzéséhez. Örülök, hogy partnerek lehetünk ebben a fontos küldetésben – tette hozzá Kalmár László.
– Nagy örömünkre szolgál, hogy az évek során a több tucat önkormányzaton kívül olyan kiemelt partnereink lettek, mint a Generali a Biztonságért Alapítvány, akikkel több mint 60 gyalogátkelőhelyet tettünk biztonságosabbá – nyilatkozta Pearl Eran, a Pearl Enterprises Kft. alapító-ügyvezető igazgatója, a rendszer feltalálója, aki azt is hozzátette: folyamatos fejlesztéseikkel arra törekszenek, hogy még precízebb, még hatékonyabb rendszert adhassanak át a megrendelőinknek.
Az Okos Zebra pályázatunkra továbbra is várjuk a települési és kerületi önkormányzatok jelentkezését, a részleteket ide kattintva ismerhetik meg.