InnoMate program: ahol életre kelnek a fiatalok kreatív ötletei

2024. máj. 17. - Gyermek- és ifjúságvédelem


A United Way Magyarország InnoMate programjának célja, hogy támogassa a középiskolás fiatalokat olyan, a kor elvárásainak megfelelő kezdeményező-, munkavállalói és vállalkozói készségek megszerzésében, amire a hagyományos iskolai keretek között nem, vagy csak nagyon ritkán nyílik lehetőség. A StartITup Győr csapata együttműködő partnerként az InnoMate minden fázisában részt vesz, lépésről lépésre segítve a diákokat kreatív ötleteik kidolgozásában. Cikkünkben Sury Dalmával, a Start IT up Egyesület elnökével beszélgetünk a program menetéről és jelentőségéről.

Az alapítványunk által támogatott InnoMate program keretében a fiatalok bepillanthatnak a 21. századi munka világába, megismerhetik lehetőségeiket a nagybetűs életben, mindemellett inspirációt is kapnak ahhoz, hogy merjenek nagyot álmodni, innovatív, újító dolgokban gondolkodni. Ehhez pedig az kell, hogy a program során – az ötletversenyektől kezdve egészen az innovációs táborig – a résztvevő fiatalok meg tudjanak nyílni, magabiztosan elmondják véleményüket, ötleteiket. Sury Dalma és szakértő kollégái többek között ebben is segítik a középiskolásokat. 

Sury Dalma és 2023-as csapata az InnoMate-en

Sury Dalma és 2023-as diákcsapata az InnoMate-en (Fotó: StartITup Győr)

Hogyan lesz egy frappáns ötletből kidolgozott projekt?

–  A StartITup Győr együttműködik a United Way Magyarországgal a program lebonyolításában, illetve a koncepció kidolgozásában is részt veszünk. Az InnoMate különféle fázisaiban különféle szerepünk, feladatunk van. Facilitáljuk az egynapos iskolai ötletversenyeket, amelyeken általában 70-100 diák vesz részt. Mentorként segítjük a csapatok kialakítását, az ötletek kitalálását, felvázoljuk azokat a főbb módszertanokat, amelyek mentén végig lehet gondolni egy-egy projektet, legyen szó akár vállalkozási, akár társadalmilag hasznos tervről – meséli Sury Dalma.

Az ötletversenyeket követően elindul egy kiválasztási folyamat: miután a fiatalok a tanáraik segítségével tovább dolgoztak kreatív ötleteiken, valamint megalakultak azok a csapatok, akik valóban részt kívánnak venni a programban, ismét találkoznak a StartITup mentoraival.

– A Business Model Canvas nevű módszertan alapján online vagy offline workshopokat tartunk számukra, ahol folytatódik az ötletek finomhangolása. Átgondolhatják elképzeléseiket az értékajánlat, az ügyfél, a partnerek és a kulcstevékenységek szempontjából, a költségeket és a bevételt figyelembe véve, és így tovább. Ezt követően a csapatok leadják a projektjeikről szóló one pagereket, majd a tíz legjobban kidolgozott ötlet kerül be a középdöntőnek számító online Demo Day-re. Online mentorálás keretében felkészítjük a fiatalokat a három perces pitch-re, amelynek során bemutatják kreatív ötletüket a szakmai zsűrinek. A Demo Day-ről öt csapat jut tovább a döntőnek tekinthető budapesti innovációs táborba, ahol szintén a pitch-eken dolgozunk tovább velük – foglalja össze Dalma.

Dalma és kollégái már az ötletek megszületésétől kezdve segítik a diákokat (Fotó: United Way)

A legfontosabb, hogy bízzanak önmagukban

A kutatások alapján elmondható, hogy a magyar fiatalok többsége nem rendelkezik a hatékony munkavégzéshez szükséges alapkészségekkel és kompetenciákkal, ezek elsajátítására sajnos a jelenlegi oktatási rendszer egyáltalán nem, vagy csak igen korlátozottan biztosít lehetőséget. Vajon melyek azok a 21. században elengedhetetlen skillek, amelyek leginkább fejlesztésre szorulnak, illetve amiben a legnagyobb fejlődést lehet elérni az olyan programok során, mint az InnoMate?

– Az oktatási rendszerben nagyon keveset foglalkoznak a vállalkozás mint életforma bemutatásával, ez mindenképpen egy olyan terület, ami kiemelten fontos számunkra – hangsúlyozza Sury Dalma. – A soft skillekkel kapcsolatban pedig az egyik legfőbb célunk magabiztosságot adni a diákoknak, hogy bízzanak önmagunkban, a saját vállalkozásukban, kreatív ötletükben, ha nekik ehhez van affinitásuk. Természetesen nem kell mindenkinek vállalkozónak lennie, és nem mindenkit vonz a start-up életforma, de érdemes megmutatni számukra ezt a lehetőséget is. És ha megtalálják benne a céljaikat, álmaikat, boldogságukat, akkor miért ne foglalkozhatnának a saját ötleteik megvalósításával?

Fókuszban a közösség

Dalma azt is elárulja, hogy tapasztalataik szerint a mai középiskolások igen nyitottak a világra, képesek nemzetközi szemléletben gondolkodni, és talán többet, mélyebben foglalkoznak társadalmilag fontos kérdésekkel, problémákkal, mint a korábbi generációk. 

Ők beleszülettek egy rendkívül gyorsan változó világba. Gondoljunk csak bele: nekik például már az életük része a mesterséges intelligencia, ennek következtében az sem biztos, hogy az a munka vagy foglalkozás, amit most kiválasztanak maguknak, létezni fog-e néhány év múlva. Ilyesmiken a korábbi generációknak nem kellett gondolkodniuk, aggódniuk. Talán ezért is kerül fókuszba a mostani fiatalok ötleteinél a közösségi lét, hogy együtt jobbá tehetik a világot, hogy igenis lehet másoknak hatékonyan segíteni.

A bizalom és a nyitottság kiemelt szerepet kap az InnoMate-eseményeken (Fotó: United Way)

Itt nincsenek rossz válaszok, csak együtt gondolkodás

Az InnoMate program során rendkívül fontos, hogy Dalma és mentortársai meg tudják erősíteni a diákokat abban: ez bizony nem egy tanóra! 

– Azzal lehet a fiatalokat a leghatékonyabban megszólítani, ha meghallgatjuk őket. Első lépésként tehát az ötletverseny alkalmával meg kell törnünk azt az elgondolásukat, hogy ez a program olyan, mint egy tanóra – mondja Sury Dalma. – Mert amíg egy hagyományos iskolai szituációban érzik magukat, addig nem fognak megszólalni, vagy ha meg is szólalnának, előtte jelentkeznek. Itt nem kell jelentkezni, itt nincsenek rossz válaszok, nincsenek rossz ötletek, itt csak egy feladat van: az együtt gondolkodás. Ehhez viszont arra van szükség, hogy megnyíljanak, bizalommal forduljanak felénk és egymás felé, valamint el merjék mondani véleményüket, meglátásaikat. 

Kulcsszereplők: a pedagógusok

Az InnoMate programban résztvevő iskolák között vannak lelkes „régi motorosok”, de időről időre érkeznek új intézmények és új diákok is. Dalma külön is kiemeli, hogy a pedagógusok elhivatottsága a program iránt nagy örömmel tölti el.

– Mindig motiváltak, mindig lelkesek, hogy megismerkedhetnek egy új programmal, módszerrel. A tanároknak óriási szerepük van abban, hogy egy-egy iskola bekapcsolódik az InnoMate a programba. Ők vállalják a szervezést, ők végzik el a képzéseket, nyitott hozzáállásukat látva minden alkalommal pozitív és sokat adó élmény, amikor új tanárokat ismerünk meg. 

A 2023/2024-es tanévben az InnoMate Demo Day-re május 30-án kerül sor, a budapesti háromnapos innovációs tábor pedig júniusban várja a döntőbe jutott diákcsapatokat és tanáraikat.