Magazin
Közlekedésbizonság: Hány éves kortól járjon önállóan iskolába a gyerek?
2024. szept. 16. - Közlekedésbiztonság
Alapítványunk friss kutatása szerint a magyar szülők a 10-11 éves kort tartják ideálisnak ahhoz, hogy gyermekök önállóan kezdhessen iskolába járni. De vajon mik lennének azok a tényezők, amik valóban segítenék a biztonságosabb közlekedést? Új kampányunk, a „Gyerek a zebrán!”, valamint a szeptember 16- án induló Biztonság Hetének apropóján az említett felmérés eredményeiből hoztunk néhány érdekes adatot.
Alapítványunk idei kampányát, a „Gyerek a zebrán!”-t kifejezetten azzal a céllal hívtuk életre, hogy felhívjuk a figyelmet a gyermekek biztonságosabb közlekedésére.
Idén májusban a Közlekedési Kultúra Napja kapcsán az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal (OBB) együttműködve indítottunk közönségszavazást: a hazai lakosságnak két héten át lehetősége volt online megszavazni egy, az OBB javaslata alapján összeállított 19-es listából azt a legveszélyesebbnek ítélt, iskola közelében található gyalogátkelőhelyet, amit okossá alakítunk szeptemberben. A győztes település végül Mátészalka lett, egészen pontosan a Szalkay László utca-Nagykárolyi út kereszteződésénél lévő gyalogátkelő, amely a Kálvin János Református Általános Iskola közelében helyezkedik el.
Biztonságban a gyalogátkelőn?
Míg évtizedekkel ezelőtt a legtöbb gyermek már egészen kis korában egyedül közlekedhetett, mára sokat változott a helyzet: az okokat hosszasan lehetne sorolni, de vitathatatlan, hogy a rengeteg autó bizony elég komoly tényezőnek számít.
A Generali a Biztonságért Alapítvány júliusi kutatásában 1000, 16-75 év közötti magyar lakost kérdezett többek között arról, hogy mennyire érzi magát biztonságban a gyalogátkelőkön. A válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a hazai lakosság kétharmada inkább csak viszonylag érzi magát biztonságban, amikor gyalogátkelőn halad át. Akik a legkevésbé érzik magukat biztonságban ilyenkor, azok között felülreprezentáltak többek között a nők, a középkorúak, illetve azok, akiknek van óvodás, iskolás korú gyereke.
A válaszadók mindössze 16 százaléka számolt be arról, hogy általában véve maximálisan biztonságban érzi magát a zebrán való áthaladáskor.
Mikortól ajánlott önállóan iskolába járni?
Az iskolakezdés kapcsán a kutatás azt is boncolgatta, hogy vajon hány éves kortól ideális egyedül iskolába engedni a gyermekeinket, illetve a szülők hogyan vélekednek a gyermekek biztonságosabb közlekedéséről.
A megkérdezett szülők kétharmada az iskolai időszakban napi szinten kel át gyalogátkelőn az iskola vagy az óvoda megközelítésekor, és átlagosan 10-11 éves kortól gondolják megfelelőnek, hogy a gyerek egyedül kezdjen közlekedni. Természetesen ezt a számot nagyon sok tényező befolyásolja a szülők szerint: jelentősen függ a gyerek személyiségétől, az iskola távolságától, valamint a szülők 60%-a szerint attól is, hogy van-e gyalogátkelő útközben.
Gyerek a zebrán: az edukáció és az okoszebrák sokat segítenek
A kutatás arra is kereste a választ, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy a gyerekek önálóbban és persze biztonságosabban közlekedhessenek.
– A megkérdezettek 75 százalék szerint több (okos)zebra-gyalogosvédelmi rendszer létesítése sokat segítene abban, hogy a gyerekek önállóan közlekedhessenek.
– Azt is hasznosnak éreznék, ha a szülők gyakorolnák a közlekedést a gyerekekkel.
– Valamint azt is támogatja a döntő többség, hogy az iskolában is legyen edukáció a biztonságos közlekedésről.
Mi az az okoszebra?
Eddig 65 zebra alakult okossá alapítványunk támogatásával: a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross® projekt célja a gyalogosok biztonságának javítása, illetve az, hogy felhívják a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára.
A SafeCross® okoszebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre hívja fel a figyelmet. Tehát az okoszebra célja, hogy az adott átkelőhelynél a járművezetők mindig észleljék a gyalogosátkelést. A fényjelzés kizárólag addig tart, ameddig az áthaladás is, így a zebra csak indokolt esetben lép működésbe.
A Generali a Biztonságért Alapítvány szívügyének tekinti a biztonságosabb közlekedés elősegítését: a program elindítása óta több mint 110 millió forint értékben épültek ki okoszebrák szerte az országban, többek között megyeszékhelyeken, például Kecskeméten, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben vagy Zalaegerszegen, nyaralóhelyeken a Balaton partján, valamint a fővárosi agglomerációban.
A MABISZ és az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága társszervezésben 2017 óta megvalósuló Biztonság Hete programsorozat 2024-ben is folytatódik, szeptember 16-22 között. Ezekben a napokban közös akciókkal hívják fel a gyerekek figyelmét a biztonságra, a balesetmegelőzés lehetőségére és fontosságára. A kezdeményezés mára már látványos, országos rendezvénysorozattá nőtte ki magát, amelynek a helyszínein az elmúlt évek alatt mintegy kilencvenötezer gyereket sikerült megmozgatni és az együttműködőkkel a biztonság különböző aspektusaival kapcsolatban érzékenyíteni.