Három nap a felhőtlen kikapcsolódás jegyében – június közepén újra várja a családokat a Generali Gyerek Sziget!

2023. jún. 1. - Gyermek- és ifjúságvédelem

Június 16-18. között ismét nagyszerű programokkal készülünk kicsiknek és nagyoknak az óbudai Hajógyári-szigeten. Sport, kézműveskedés, tudomány, zene, színház, mesék, egészségmegőrzés – válogassatok kedvetekre a Generali Gyerek Sziget színes és szórakoztató kikapcsolódási lehetőségei közül!

Programok a Generali támogatásával

Generali Nagy Családi Kalandjáték

Ez a program tökéletesen ötvözi a sportot, a logikát, az ügyességet, az alkotást és a drámajátékot – fókuszban a családi összefogással. Együtt fogtok végighaladni az öt állomáson, amelyeken megszerezhetitek a játék végső nyereményének, egy szuper társasjátéknak egy-egy részét. Miközben tudásotok legjavát nyújtva próbára teszitek ügyességeteket, remekül fogtok szórakozni, hogy végül igazi csapatként átvehessétek jól megérdemelt jutalmatokat.

Generali Akadálypáya

A gyerekek ifjú ninjákként próbálhatják ki magukat a 15 elemből álló akadálypályán. Egyensúlyozás, futás, kúszás, csimpaszkodás – minden korosztály a számára megfelelő kihívást jelentő akadálypályán mutathatja meg leleményességét, ügyességét, állóképességét, közben pedig garantáltan nagyon jól fognak szórakozni. 

Generali Adománybüfé

Jót enni és jót tenni: erről szól kezdeményezésünk. Ha például palacsintára, hotdogra vagy hűsítő limondéra vágyna a család, keressétek fel a Gyerek Szigeten a Generali Adománybüfét, ahol önkénteseink finom nyári ételekkel és italokkal várnak rátok. Amennyiben itt vásároltok, egy jó ügyet is felkaroltok! A Generali The Human Safety Net programja és az Otthon Segítünk Alapítvány közös nyári szülő-gyermek táborát támogathatjátok azzal, ha vesztek az itt kapható finomságokból.

Generali egészségügyi szűrőbuszok

Szülőként bizonyára nektek is fontos, hogy odafigyeljetek az egészségetekre, ezért ajánljuk figyelmetekbe az ingyenes prevenciós szűrővizsgálatokat két szűrőbuszunk fedélzetén. 

A 15 perces vizsgálatok között szerepel teljes testösszetétel elemzés; alsó- és felső végtagi vérnyomásmérés; verőérszűkület-vizsgálat; érmerevség-vizsgálat; véroxigén-szint mérés; koleszterinszint mérés; légzésfunkciós vizsgálat; csontsűrűség mérés. Ezekkel a szűrővizsgálatokkal sokat tehettek azért, hogy megelőzzétek például a szív- és érrendszeri betegségeket. 

Új elem szűrőbuszainkon a gluténérzékenység tesztelése, valamint a férfiak esetében a prosztata problémáit kiszűrni hivatott, ujjbegy-szúrással elvégzett PSA-teszt.

Kattints, és ismerd meg a Generali Gyerek Sziget programkínálatát!

A zene az kell!

Ahogy tavaly, úgy idén is a gyerekek kedvencei adnak koncertet a Generali Gyerek Szigeten!

Június 16-án pénteken 14:30-tól a Kék Katica együttes interaktív koncertjére várjuk a 4–10 éves korosztály tagjait. 16:30-tól pedig mindenki nagy kedvence, Halász Judit lép a Generali Nagyszínpadra, hogy megörvendeztesse a kicsiket – és persze a nagyokat is – közkedvelt dalaival. 

Június 17-én szombaton 14:30-tól a nézőtér játszótérré változik: Kovácsovics Fruzsina bevezeti a gyerekeket a hangszerek különleges világába, sőt, az is kiderül, milyen is a pingvintánc. 16:30-tól az előző naphoz hasonlóan ismét egy legenda, Gryllus Vilmos ad koncertet a Generali Nagyszínpadon, minden generáció nagy örömére.

Június 18-án vasárnap 17:00 órától az Apacuka zenekar hívja közös éneklésre és táncolásra a család összes tagját.

A Generali Gyerek Sziget kreatív programjai

A három nap során számtalan program várja a kézműveskedni, alkotni vágyó lurkókat a Generali Gyerek Szigeten. Íme, egy kis ízelítő a kínálatból!

Aki például szeretné ellesni a szövés rejtelmeit, annak a Filcanyag, fonal… lássuk, mi lesz belőle? című foglalkozáson megteheti.

A Fűvel, fával workshop keretében a természeti környezetünkben található termésekből, gallyakból, magokból, különféle száraz növényekből készítenek a gyerekek képeket, természetes dekorációkat.

Mindemellett nyári ajtódísz, nyaklánc, textilkép megalkotására is lehetőség nyílik, kinek-kinek ízlésének és kedvének megfelelően.

Fókuszban a természet

A Növényültető workshop és a Kiskert/növényes játszótér foglalkozásain kívül érdemes részt venni többek között a Vadonleső programon: ennek keretében megismerkedhettek az év emlősével, a vakonddal, valamint az év vadvirágának választott borzas lennel. Sőt, ermészetismereti kvízekkel és interaktív játékokkal (társasjáték, óriáskirakó, állatnyom-felismerő, növényi termés- és levél párosító) is készülnek a szervezők.

A Duna Múzeum számtalan dunai csodát, természeti kincset mutat nektek játékos, interaktív, családbarát formában.

Kutyafontos játékok: szombaton a Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesületének munkatársai interaktív játékokon keresztül mutatják meg a gyerekeknek, hogy hogyan kell felelősségteljesen gondoskodni a kutyákról, a cicákról. 

A Generali Gyerek Sziget mesevarázsa

Minden nap 15:00 és 16:00 óra között a cserkészek a mesék világába kalauzolják a gyerekeket. A Meseerdő foglalkozás során ismert meseszereplők bukkannak fel a fák közül, és közös kalandra hívják a lurkókat. 

Vasárnap 14:30-tól a Generali Nagyszínpadon a Majorka Bábszínház előadásában tekinthetik meg az érdeklődők a Pártás királylány című előadást. 

Mindhárom napon reggel 10:00-től indul a Zeg-zug mesék/Manójátékok foglalkozás, amelynek keretében a gyerekek megismerhetik Erdőjáró Varga Csongor és egy erdei manó kalandjait. Előadás után pedig az élményeinket le is rajzolhatják, vagy beszállhatnak a manózenekarba, játszhatnak a meseverklin. 

Várunk titeket is ingyenes rendezvényünk mindhárom napján! A Generali Gyerek Sziget részletes programjáról  ide kattintva tájékozódhattok.