Biztonságos közlekedés az új körülmények között - A járvány hatása mindennapjainkra

2020. okt. 7. - Közlekedésbiztonság

A COVID-19 magasabb esetszámban való megjelenése ismét nagyobb felkészülést és óvatosságot igényel mindenki részéről. A maszkhasználat, a gyakori kézmosás és kézfertőtlenítés, valamint a minimum másfél méteres védőtávolság betartása ismét a leghatékonyabb módszerek közé tartozik a vírus elleni védekezésben. 

Azonban az életnek ilyen körülmények között is mennie kell tovább, így az iskolakezdés is rendhagyó körülmények között zajlott szeptember elején. A járvány hatására a városokban való közlekedés is jelentős változásokon esett át, hiszen itt is hangsúlyossá vált a fentebb említett módszerek kivitelezése.

Tömegközlekedés

Míg korábban a tömegközlekedéssel való utazás volt ajánlott, a járvány hatására a vírus elleni védekezés fókuszaként alternatív megoldások kerültek az ezzel kapcsolatos javaslatok helyébe.

Kerékpárút

Bizonyára már értesülhettünk a kerékpárutak kiépüléséről, és az azokat egyre inkább kihasználó személyekről, hiszen azon kívül, hogy levegőn lehetünk használat közben, sportnak is tekinthető, ráadásul járványvédelmi szempontból is előnyös a biciklivel való közlekedés. Azonban fontos szem előtt tartani az aktuális KRESZ-szabályokat, hogy biztonságosan közlekedhessünk mind a saját, mind mások testi épségének megóvása érdekében. 

Alternatív megoldások

Kisebb távolságok esetén a gyaloglás, a lime, sagway és egyéb, újabban megjelent eszközök használata is preferált lehet, hiszen az eszközök közül mindenki megtalálhatja a leginkább idejéhez és lehetőségeihez mérve megfelelőbbet.

Milyen kapcsolatban van mindez az iskolakezdéssel?

A gyerekek iskolapadokba való visszakerülése is számos változással jár, hiszen alkalmazkodniuk kell mind a járvány elleni védekezés eszközeinek használatához, mind pedig az esetleges digitális oktatáshoz, ami a szülőknek is újabb kihívásokat jelenthet. Kulcsfogalomként tekinthetünk a kommunikációra, hiszen elengedhetetlen, hogy gyermekünkkel a saját érettségi szintjének és képességeinek megfelelően ismertessük a történéseket. Érdemes utasítások helyett magyarázatokkal szolgálni, hogy az iskolás is megérthesse, miért fontos elvégezni a sokszor kényelmetlennek tűnő, rituális cselekvéseket.

A közlekedés a gyerekeket is érinti, hiszen ők is - korosztályukat figyelembe véve - láthatják, illetve használhatják az újabb eszközöket, így elengedhetetlen, hogy ők is tisztában legyenek a hozzájuk köthető szabályokkal.

A lehetséges lezárások a gyermek társas kapcsolataira is hatással lehetnek, hiszen kevesebb időt tölthet kortársaival, nagyobb szerepet kaphat a családi közeg, kevesebb új nézőpontot ismer meg kortársai által. Az online platformok használatára is kitérhetünk a gyermekkel való kommunikáció során, hiszen az internet a számos korszerű és releváns tudás mellett néhány esetben negatív meglepetéseket is tartogathat.

Azt, hogy a jövőben hogyan fog mindez megváltozni, és milyen lesz az időtálló városi közlekedés, egyelőre homály fedi, annyi viszont bizonyos, hogy az aktuális rendelkezések betartásával és a helyzetekhez való alkalmazkodással nem csak magunkért, hanem másokért is felelősséget kell vállalnunk, és ezzel példát mutatnunk gyermekünknek is.