„Bringázás közben az utazás minden egyes pillanatát maximálisan megéled” – interjú Kolovratnik Krisztiánnal

2022. jún. 15. - Közlekedésbiztonság

Népszerű színész, elismert filmes és elkötelezett bringás, aki immáron öt éve készíti fiával, Borisszal a Bringás Brigantik című vlogot. Ahogy ő mondja: a kerékpár a családi identitásuk része, sokkal több egy egyszerű közlekedési eszköznél. Rövidesen képernyőre kerül a Bringás Brigantik tévésorozatának második évada, ebből az apropóból beszélgettünk Kolovratnik Krisztiánnal mindarról, amit a kerékpározás jelent számára. 

Gyerekként is két keréken

Utazzunk egy kicsit vissza az időben: mi az első olyan bringás élményed, ami a mai napig igazán élénken él benned?

Emlékszem, hogy már egészen kicsi gyerekként megajándékoztak a szüleim az első bringámmal, és rögtön rákaptam az ízére. Maga a bicikli mint tárgy is óriási örömet okozott, annyira ragaszkodtam hozzá, hogy oda kellett állítani az ágyam mellé. Esténként úgy aludtam el, hogy nézegettem a bringámat; álmodoztam, terveket szőttem, maximálisan inspirált már csak a látványa is. Ahogy cseperedtem, már kerékpárral jártam mindenhova, például sportolni, különórákra, meg csak úgy „kóvályogni”. Gyerekként atletizáltam, az is egy klassz bringás közeg volt, edzés előtt és után is mindig bicikliztünk a többiekkel. Azaz hozzám hasonlóan a legtöbb haverom bringás volt. Akkoriban jött ki például a BMX banditák című kultuszfilm, ami persze mindannyiunkat inspirált, meg is alapítottuk a saját kis BMX bandánkat. Valahogy így kezdődött… Tulajdonképpen teljesen természetessé vált, hogy bringával járok, számomra ez volt a lehető legpraktikusabb, legrugalmasabb módja a közlekedésnek, kerékpárral bóklásztam mindenfelé. Ehhez persze kellett az is, hogy a szüleim, még ha aggódtak is, teret adjanak ennek a szenvedélynek, miközben megtanítottak az okos és biztonságos közlekedés alapjaira.

Ők is bringáztak?

Képzeld, a kerékpározás az ő életükben nem volt jelen annyira, pedig mindketten rendszeresen és intenzíven sportoltak, aktív életmódot folytattak. 

Talán nem is az a lényeg, hogy konkrétan mit sportol a szülő, hanem az, hogy jó példával járjon elöl magával a testmozgással kapcsolatban. 

Pontosan, én is ebben hiszek. 

Eggyé válni a természettel

Mikor vált komolyabbá a kapcsolatod a kerékpározással?

Szerintem ebben is rendkívül fontos a neveltetés. Ha a szülők nyitottságra nevelik a gyereküket, megmutatják neki az élet számtalan szeletét, élményét, és ha a gyerekben megszületik az érdeklődés az adott tevékenység iránt, sőt elkezdi élvezni is, akkor ez az egész komolyabbá válhat. A Bringás Brigantikból is egyértelműen kiderül, hogy a biciklizésnek rengeteg ága van, végtelen lehetőség rejlik benne. Sokkal többet jelent, mint egy eszközt, amivel el lehet jutni A-ból B-be. Egyrészt persze, elvisz egyik helyről a másikra. De emellett hihetetlenül jó sport, ami ráadásul felejthetetlen élményeket ad. Felfedezheted vele a világot! Én például, amikor elutazom valahova, lehetőség szerint viszem magammal a kocsi tetején a bringát is. Mert bárhol is járok, akár itthon, akár külföldön, nagyon szeretem felfedezni kerékpárral az adott vidéket. Hiszen az autóban ülve nem érzed a környezetet, a bringán viszont maximálisan megéled az utazás minden egyes pillanatát. És számomra pont ezek a pillanatok idézik vissza tökéletesen a gyerekkori bringás élményeket is, mindazt, amit akkor megtapasztaltam. Szeretem érezni az utat, annak minden apró részletét. Feltölt a tudat, hogy minden egyes momentumot megélhetek és kihasználhatok.

Melyek voltak azok a bringatúráid, amik különösen közel állnak a szívedhez?

Nagyon sok ilyen van, fel sem tudnám sorolni mindet. Az El Caminót többször is megcsináltam, ahogy a Via de la Platát is: ez utóbbi Sevillából vezet fel Santiagóba a portugál határ mellett. De végigbringáztam a Loire-völgyét és bejárhattam kerékpárral a skót felföldet is. Egészen egyszerűen lenyűgöző élmény bringával felfedezni ezeket vidékeket. Látod a lenyűgöző tájat, beszívod a levegőt, eggyé válsz a természettel… Elképesztő! Akár külföldön, akár itthon járok, ugyanezt érzem. Hiszen hazánkban is gyönyörű utak vannak, az erdőkben különösen szeretek kerékpározni. Szerintem aki egyszer kipróbálja az erdei bringázást, az biztosan beleszeret!

„Igazi bringás család vagyunk”

A nagyobbik fiaddal, Borisszal évek óta együtt csináljátok a Bringás Brigantik vlogot, de a kisebbik fiad, Dusán is imád bicózni. Mondhatni, hogy „velük született” a kerékpározás szeretete? 

Soha nem akartam erőltetni, teljesen természetesen jött náluk is, hogy imádnak bringázni. A kisebbik fiammal bringával járunk oviba, ragaszkodik hozzá. Persze, látja a bátyján, az édesanyján és rajtam is, hogy nagyon szeretünk biciklizni, így aztán nem meglepő, hogy ő is rákapott. Igazi bringás család vagyunk, a kerékpár tulajdonképpen az identitásunk része. 

Hogyan jutott eszedbe anno a Bringás Brigantik ötlete?

Emlékszem, Borisz 5 és fél éves volt, mikor a Passau-Bécs túrából lebringázott 3 nap alatt 150 km-t, és imádta! A csomagtartóján ott üldögélt egy kis plüssállat, versenyeztünk a Dunán úszó hajókkal, tényleg nagyon szórakoztató élmény volt az egész. Sok szülő megkérdezte akkor és később is az oviban, majd iskolában, hogy mi ezeket a túrákat hogy csináljuk. Nem félünk? Egyáltalán: hogy lehet praktikusan megoldani a bringatúrákat gyerekkel? Tehát megvolt az érdeklődés a környezetünk irányából, én pedig arra gondoltam, hogy feleljünk is ezekre a kérdésekre egy vlog formájában. Megkérdeztem Borisztól, hogy van-e kedve hozzá, azt válaszolta: persze. Így aztán elkészítettük a pilotot. Akkor és most is az a cél, hogy valami olyasmit hozzunk létre és mutassunk meg, ami sokat ad – családoknak, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Szerencsére rengeteg szuper visszajelzést kapunk, gyakran halljuk, hogy azóta jár együtt bringázni család, mióta elkezdték nézni a Bringás Brigantikat. 

Szerinted mi a titok?

Talán az, hogy amellett, hogy a vlog kedvet csinál a bringázáshoz, rengeteg hasznos, praktikus tanács is elhangzik benne szakemberektől, bringásoktól. Hiszen bár a kerékpározás rendkívül egyszerűnek tűnik, valójában igen sokrétű sportról van szó.

A Bringás Brigantik tévésorozata visszatér!

Hamarosan kezdődik a Bringás Brigantik televíziós sorozatának második évada a Duna TV-n, ahol július elejétől hetente láthatják a nézők az új epizódokat. Mesélsz egy kicsit arról, hogy mivel készültök ebben a szériában?

Struktúrájukban az első évadhoz hasonlóan épülnek majd fel ezek az részek is. Budapestről indulunk, itt, a fővárosban találkozunk olyan emberekkel, akikkel a bringázás mindenféle aspektusáról beszélgetni tudunk. Az epizód első 8-10 percét velük töltjük. A kisgyerekes anyukától, apukától és a futóbringás óvodástól kezdve BMX-világbajnokokon át Valter Attiláig nagyon sokan megfordulnak nálunk. Többek között bemutatunk fővárosi bringapályákat, közlekedési témákról beszélgetünk, körbejárjuk a légellenállás kérdéskörét egy biomechanikus szakemberrel, tehát minden szempontból igen széles skálán mozgunk. Az egyik részben találkozunk egy soproni gyermekotthon három lakójával, akiket megajándékozunk egy-egy kerékpárral, aztán elmegyünk tekerni Budapesten, és részt veszünk egy KRESZ-oktatáson is.

A fővároson kívül merre jártok még az egyes részekben?

Az adott epizód bringatúrás részére mindig viszünk magunkkal barátokat, ismerősöket vagy olyan bringásokat, akik az adott vidékhez kötődnek. A Bükkben Bükkszentkereszről indulva megyünk egy nagy kört a bükki bringás egyesület két vezetőjének társaságában. Az Őrségben egy helyi idegenvezető srác a kísérőnk, aki kerékpárral kalauzolja végig a környéken az érdeklődőket. A Pilisben a Kevélyeken túrázunk egyet, az egy igazán gyönyörű, de elég komoly kihívást tartogató terep. Sárospatakról is teszünk egy nagy túrát a Zempléni hegységben, és bemutatjuk a helyi e-bike túrát. Tatabányáról indulva egy kerékpáros bányatúrát tekerünk végig: elképesztően jó bringautak vannak arrafelé, olyanok is, amik akár egy ovissal is bejárhatók.

Kalandokban akkor nem lesz hiány ezúttal sem!

Olyan bringaútvonalakat szerettünk volna felfedezni és bemutatni Borisszal, amelyek valami miatt különlegesek, túlmutatnak a hagyományos utakon. Boriszból a 2018-as első évad óta igazi kamasz lett, aki már jobban bringázik, mint én, éppen ezért a szerepe is megváltozott a korábbiakhoz képest: most már ő mutatja be a bringás trükköket és a kerékpározás technikai elemeit is. 

 

A Bringás Brigantik tévésorozatának második évadát július 2-ától hetente vetíti az m5! Sőt, a 2018-as első szériát is műsorra tűzi a tévécsatorna, napi két epizód sugárzásával július 8-án, 11-én, 12-én és 13-án.

A teljes vlogsorozatot pedig továbbra is itt érheted el!